A vihar

A reggelem pocséknak indult köszönhetően anyának. A vita tárgya a jegyeim voltak. Ebben a szemeszterben nem tanultam valami túl jól és ezért próbáltam javítani de addigra már jött a második szemeszter. Egy részben igaza van és megértem de neki is meg kellene értenie. Nem volt valami könnyű az utóbbi 1 évben, mert körülbelül 1 éve történt a balesetem. Éppen egy versenyen voltam a lovammal Starshinenal, amikor egy akadály miatt megsérült és az állapota egyre súlyosabb lett. Én is megsebesültem a verseny során de nekem ott akkor ez volt a legkisebb problémám. Szinte minden orvosnál jártunk hátha találnak valami megoldást az állapotára és reménykedtem a lehetetlenben és arra számítottam hogy helyrejön az állapota de csak egyre súlyosbodott. Minden nap kimentem hozzá a lovardába és annyi időt töltöttem vele amennyit csak lehetett. Egyik nap éppen hozzá indultam. Egy nagyon furcsa érzés öntött el, mintha éreztem volna hogy valami történni fog. Nem sokkal később megcsörrent a telefon. Apa volt az. A hangja nagyon zaklatott volt és éreztem hogy rossz hír következik. És igazam volt. Azért hívott fel mert Starshine meghalt. Hirtelen sírógörcs fogott el nem tudtam mit csináljak, hova menjek, mit kezdjek magammal ezután. Én tényleg reménykedtem a felépülésében de hiába. El sem tudtam képzelni az életemet nélküle. Számomra ő volt minden. Nagyon magam alatt voltam hónapokig. Az átlagomat nagyon lerontottam a suliban. De igazából ez nem is érdekelt. Úgy éreztem mintha egy rész hiányozna belőlem. Fel sem tudtam fogni hónapokig mi történt és azóta nagyon rá se bírok nézni a lovakra ami elég nehéz mivel a szüleim egy lovas farmot vezetnek és szinte mindennapos hogy suli után kicsit beugrunk a farmra. Eleinte nagyon nehéz volt nem mondom hogy mostmár könnyű de kezdem megszokni. A lovakkal még úgyahogy elvagyok de a versenyzést egy életre elfelejtettem. Sokan nem értették és most sem értik miért adtam fel amikor a versenyzés volt az életem és szinte állandóan aranyérmekkel, trófeákkal értem haza…erre csak azt tudtam mondani hogy nagyon hiányzik Starshine és nélküle nem tudnám végigcsinálni ami részben igaz is de az igazi ok az hogy félek. Félek a kudarctól, és még jobban attól hogy még egy olyan lovat elvesztek aki a lelkitársam. Tarthatnak hülyének, miértne de én megértettem Starshinet és szerintem ő is engem. Különleges kapcsolat volt a miénk olyan ami csak néhány ló és lovas között lehet. Mondták rám azt is hogy suttogó vagyok mert megértettem magam a lovakkal mondjuk én ebben nem nagyon hiszek hogy van ilyen de ki tudja..az egyetlen amit tudok hogy nem kéne félnem de mégis félek. Ehhez egy olyan lovat  kéne találnom akivel olyan lehet a kapcsolatom mint Starshinéval. Nagyon hosszú volt a barátságunk, ő volt az első lovam és 6 évesen kaptam. Minden időmet vele töltöttem. Elválaszthatatlanok voltunk. Nehéz még egy ilyet találni, nem lehetlen..de nehéz…Azóta már eltelt egy év és még mindig semmi nem változott. Még mindig nem érzem a késztetést arra hogy lovagoljak. Még mindig iszonyúan hiányzik. Egyszerűen nem tudom elfelejteni és a baleset miatt csak magamat tudom okolni. Ma egy egész szép napra virradtunk. Valamiért korán sikerült felkelnem de ennek anya isteni juharszirupos palacsintájának is köze volt. Szinte hívogató. Mikor leértem anya rögtön letámádott azzal hogy apa nagyon szeretné ha ma kimennék vele a farmra mert szükség van rám. Sikerült rávennie hogy kimenjek de ez csak egy egyszeri dolog volt. Most nagyon nagy szüksége volt a segítségemre mivel lovas tábort szervez profi lovasoknak és persze kezdőknek is. Megettem egy tucatnyi palacsintát, felöltöztem majd elindultam dél környékén. Az úton találkoztam Mr. Wickles-szel aki apa egyik legjobb barátja és arról próbált győzködni hogy segítsek apának a lovas táborban. Mikor mondtam neki hogy nem kell a meggyőzés mert éppen hozzá indulok nagyon meglepődött. Mintha erre soha nem számított volna tőlem. Valamiért mindenki arra számított hogy engem úgysem lehet rávenni. Mondjuk azok után hogy soha nem akartam kimenni nem is csodálom. De rájöttem hogy ideje kicsit kimozdulnom egy kis friss levegő sohasem árt és amúgy is már régen voltam kint. Segítettem megszervezni neki az egész hetet, a programokat. Különböző nehézségű akadályokat állítottam fel. Szerintem egész jól sikerült a pálya és a hét terve is. Jó volt látni, ahogy az emberek segítenek és azt hogy milyen örömmel teszik ezt. Persze a legjobban apának örültem akit már régen láttam így mosolyogni. Neki sem volt könnyű, hiszen ő is imádta Starshine-t és azt meg végképp nem bírta végignézni ahogy miatta szenvedek. Majdnem este 7 volt amikor lecsutakoltam a lovakat és segítettem rendbe tenni mindent. Nagyon későre járt amikor sikerült rávennem apát az indulásra. Ha lehetne az egész életét ott töltené. Már nagyon besötétedett mikor végre elindultunk. És hirtelen elkezdett villámlani és az eső is elkezdett zuhogni. Szinte semmit nem láttunk a vihar miatt. Kicsit megijedtem és szerintem még apa is bár nagyon jól titkolta. Az utak nagyon csúszósak voltak. Hirtelen a sötétből előtűnt valami és ezért apa hirtelen fékezett. Egy ló volt, méghozzá egy nem is akármilyen. Ő volt a legfeketébb, legerősebb, legszebb ló amit valaha láttam. Minden képzeletemet felülmúlta. Fogalmunk, sem volt arról, hogy mit kereshetett ott a ló ilyen késő este odakint a viharban. Apa persze megsajnálta, így kipattant a kocsiból, kivett a csomagtartóból egy kötelet és a ló nyakához kötötte.
- Apa most meg mire készülsz? – kérdeztem meglepődve.
- Már nem vagyunk messze majd mi hazamegyünk gyalog, te pedig menj haza kocsival. – mondta határozottan.
- Mi az hogy ’mi’? Ugye nem akarod őt is hozni..vagy igen?
Apa imádta a lovakat de ez. Ez már túl sok volt nekem. Mi van ha veszett vagy ha apára támad? Nagyon féltettem apát, de nagyon makacs volt és képtelenség volt meggyőzni. Úgy láttam a ló nem tiltakozott és el sem akart szaladni, egész nyugodtnak tűnt, de ettől én még nem nyugodtam meg.