Apát lehetetlenség volt rávenni arra, hogy hagyja a lovat és szálljon vissza
a kocsiba. Még a vihar sem tartotta vissza, amely kissé lecsendesült de ettől
még viharnak nevezhető. Végül hagytam magam rábeszélni, és elindultam hazafelé.
Mikor kiszálltam a kocsiból, anya rögtön észrevette, és kifutott a ház elé. Már
nagyon aggódott miattunk, és apa felől kérdezősködött. Nem tudtam mit mondjak,
végül elmondtam az igazat. Anya persze rögtön aggódni kezdett apáért és eléggé
feszültnek tűnt, ami persze nem csoda. Másrészt kiakadt a talpig sáros csizmám
miatt, mert ez volt a mániája, a tisztaság. Körülbelül húsz perc múlva apa is
hazaért. Már nagyon aggódtunk érte. Mindketten izgultunk érte, és reméltük,
hogy nem lesz baja. Az igazság az, hogy kicsit a ló miatt is izgultam. Volt
valami különös benne, olyan különlegesnek tűnt. Mivel kíváncsi voltam,
rákérdeztem, hogy hova vitte apa a lovat. A válasz magától értetődő volt,
hiszen a lakásba mégsem hozhatta be. Nem sokkal azután anya leállt veszekedni
vele, amiért a viharban képes volt egy lovat hazahozni, ami kitudja honnan
valósi, vagy hogy honnan szökött meg. Amíg veszekedtek, addig felmentem
zuhanyozni. Közben végiggondoltam a mai napot. Még mindig az a ló járt a
fejemben. Valami megfogott benne. Nem tudtam nem rá gondolni. Miután anyáék
lefeküdtek aludni, olyan hajnali 2 óra tájékán kimentem a konyhába összedobni
valami kaját, mert szinte egész nap nem ettem. Ekkor apa megjelent mögöttem,
amitől persze rögtön frászt kaptam.
-Apa! Megijesztettél, mit csinálsz itt ilyen későn? - kérdeztem ijedten.
-Ugyanezt én is kérdezhetném tőled. - mondta tréfálkozva. - De ha már itt
vagyunk, szeretnék tőled kérni egy nagyon nagy szívességet.
Először nem tudtam mire gondolhat, próbáltam rájönni, de nem sikerült.
Szívesség. Kíváncsivá tett.
-A segítségedre van szükségem. Neked van érzéked a lovakhoz, te meg tudnád
szelídíteni.
-Tessék? Hogy én? Nem, ez nekem nem megy, Starshine után biztos, hogy nem.
Egyébként sem lennék képes rá. Én ehhez nem értek, nem vagyok suttogó. - nem
tudtam mit akarok, talán az egy jel volt, hogy nem tudtam kiverni a lovat a
fejemből. De akkor sem lennék képes megszelídíteni egy vad lovat.
-Dehogyisnem. - bíztatott. Te nagyon is képes vagy rá. Ami Starshinenal
történt baleset volt, nem a te hibád. És már elég régen történt. Ez egy új
esély arra, hogy újra megszeresd a lovakat, és a lovaglást. Szükséged van rá,
ahogy neki is rád.
-Hiszen te is be tudnád törni. Miért kellek ehhez én?
-Én értek a lovakhoz, de ehhez a te tudásod kell. Neked megvan az érzéked
hozzá, valamiféle kapcsolatod van velük.
-Nem, ezt csak te hiszed.
-Kérlek. Szükségem van a segítségedre.
Ekkor már elbizonytalanodtam. Talán mégis segítenem kéne. Vagy mégse. Ilyen
lovat még soha életembe nem láttam, muszáj volt közelebbről is megismernem így
igent mondtam. Láttam apa szemében a csillogást, amikor közöltem vele, hogy
segítek. Ekkor már hajnali hármat ütött az óra. Mindketten fáradtak voltunk,
hosszú nap volt, így az én javaslatomra nyugovóra tértünk.Azt hittem el tudok
majd aludni, de nem így lett. Az egész testemet átjárta valami, valami amit még
előtte soha nem éreztem. Csak arra tudtam gondolni, hogy a fáradtság hozta ki
belőlem, vagyis ezt akartam bemesélni magamnak. Hosszú éjszaka elé néztem, a
baglyok huhogása és minden más esti zaj felerősödött az éjszaka folyamán, nem
tudtam elaludni. Azon kaptam magam, hogy az órát bámulom és azt várom mikor
alszok el és csak vártam, vártam, aztán valami arra késztetett, hogy megnézzem
a lovat. Már teljes sötétség volt a házban és senkit nem akartam felkelteni,
így szükség volt valamire, amivel világíthatnék, a zseblámpám szokás szerint
nem a helyén volt. A legfelső fiókban lenne a helye, de az ágy alatt találtam
meg. Egy jó pár perc beletelt a keresésbe. Elindultam lefelé a lépcsőn, csönd
volt. Mikor elértem a garázshoz egy percre elbizonytalanodtam, hogy egyáltalán
mit is keresek én itt. Vissza akartam fordulni, aztán végül rájöttem: Nekem
most kell látnom. Mikor megfogtam a kilincset és kinyitottam a garázsajtót
megpróbáltam megtalálni a kapcsolót, de nem találtam, csak a zseblámpa
világított, így nem sok mindent láttam, de a lényeget igen. Megláttam ahogy
éppen Starshine régi takaróján fekszik. Normális esetben mérges lettem volna
apára, amiért odarakta egy ismeretlen ló alá, de most valahogy nem tudtam rá
haragudni. Percekig csak bámultam őt. Olyan gyönyörű volt. Még nem láttam hozzá
foghatót. A sörénye a zseblámpa fényében is olyan lágyan csillogott.
Varázslatos volt. Ezután felriadt a zseblámpafényre. Nem tudtam mi tévő legyek,
azután belenézett a szemembe. Volt benne valami, olyan igézőek voltak és
ártatlanok. Láttam rajta, hogy kimerült és a világítás is zavarja így kimentem a
garázsból. Ezek után jobban éreztem magam. Tudtam, hogy rendben van és úgy éreztem képes
leszek elaludni, de akkor eszembe jutott Starshine.
A reggelem pocséknak
indult köszönhetően anyának. A vita tárgya a jegyeim voltak. Ebben a
szemeszterben nem tanultam valami túl jól és ezért próbáltam javítani de
addigra már jött a második szemeszter. Egy részben igaza van és megértem de
neki is meg kellene értenie. Nem volt valami könnyű az utóbbi 1 évben, mert körülbelül 1 éve történt a balesetem. Éppen egy versenyen
voltam a lovammal Starshinenal, amikor egy akadály miatt megsérült és az
állapota egyre súlyosabb lett. Én is megsebesültem a verseny során de nekem ott
akkor ez volt a legkisebb problémám. Szinte minden orvosnál jártunk hátha
találnak valami megoldást az állapotára és reménykedtem a lehetetlenben és arra
számítottam hogy helyrejön az állapota de csak egyre súlyosbodott. Minden nap
kimentem hozzá a lovardába és annyi időt töltöttem vele amennyit csak lehetett.
Egyik nap éppen hozzá indultam. Egy nagyon furcsa érzés öntött el, mintha
éreztem volna hogy valami történni fog. Nem sokkal később megcsörrent a
telefon. Apa volt az. A hangja nagyon zaklatott volt és éreztem hogy rossz hír
következik. És igazam volt. Azért hívott fel mert Starshine meghalt. Hirtelen
sírógörcs fogott el nem tudtam mit csináljak, hova menjek, mit kezdjek magammal
ezután. Én tényleg reménykedtem a felépülésében de hiába. El sem tudtam
képzelni az életemet nélküle. Számomra ő volt minden. Nagyon magam alatt voltam
hónapokig. Az átlagomat nagyon lerontottam a suliban. De igazából ez nem is
érdekelt. Úgy éreztem mintha egy rész hiányozna belőlem. Fel sem tudtam fogni
hónapokig mi történt és azóta nagyon rá se bírok nézni a lovakra ami elég nehéz
mivel a szüleim egy lovas farmot vezetnek és szinte mindennapos hogy suli után
kicsit beugrunk a farmra. Eleinte nagyon nehéz volt nem mondom hogy mostmár
könnyű de kezdem megszokni. A lovakkal még úgyahogy elvagyok de a versenyzést
egy életre elfelejtettem. Sokan nem értették és most sem értik miért adtam fel
amikor a versenyzés volt az életem és szinte állandóan aranyérmekkel,
trófeákkal értem haza…erre csak azt tudtam mondani hogy nagyon hiányzik
Starshine és nélküle nem tudnám végigcsinálni ami részben igaz is de az igazi
ok az hogy félek. Félek a kudarctól, és még jobban attól hogy még egy olyan
lovat elvesztek aki a lelkitársam. Tarthatnak hülyének, miértne de én
megértettem Starshinet és szerintem ő is engem. Különleges kapcsolat volt a
miénk olyan ami csak néhány ló és lovas között lehet. Mondták rám azt is hogy
suttogó vagyok mert megértettem magam a lovakkal mondjuk én ebben nem nagyon
hiszek hogy van ilyen de ki tudja..az egyetlen amit tudok hogy nem kéne félnem
de mégis félek. Ehhez egy olyan lovat kéne találnom akivel olyan lehet a
kapcsolatom mint Starshinéval. Nagyon hosszú volt a barátságunk, ő volt az első
lovam és 6 évesen kaptam. Minden időmet vele töltöttem. Elválaszthatatlanok
voltunk. Nehéz még egy ilyet találni, nem lehetlen..de nehéz…Azóta már eltelt
egy év és még mindig semmi nem változott. Még mindig nem érzem a késztetést
arra hogy lovagoljak. Még mindig iszonyúan hiányzik. Egyszerűen nem
tudom elfelejteni és a baleset miatt csak magamat tudom okolni. Ma egy egész
szép napra virradtunk. Valamiért korán sikerült felkelnem de ennek anya isteni
juharszirupos palacsintájának is köze volt. Szinte hívogató. Mikor leértem anya
rögtön letámádott azzal hogy apa nagyon szeretné ha ma kimennék vele a farmra
mert szükség van rám. Sikerült rávennie hogy kimenjek de ez csak egy egyszeri
dolog volt. Most nagyon nagy szüksége volt a segítségemre mivel lovas tábort
szervez profi lovasoknak és persze kezdőknek is. Megettem egy tucatnyi
palacsintát, felöltöztem majd elindultam dél környékén. Az úton találkoztam Mr.
Wickles-szel aki apa egyik legjobb barátja és arról próbált győzködni hogy
segítsek apának a lovas táborban. Mikor mondtam neki hogy nem kell a meggyőzés
mert éppen hozzá indulok nagyon meglepődött. Mintha erre soha nem számított
volna tőlem. Valamiért mindenki arra számított hogy engem úgysem lehet rávenni. Mondjuk azok után hogy soha nem akartam kimenni nem is csodálom. De
rájöttem hogy ideje kicsit kimozdulnom egy kis friss levegő sohasem árt és
amúgy is már régen voltam kint. Segítettem megszervezni neki az egész hetet, a
programokat. Különböző nehézségű akadályokat állítottam fel. Szerintem egész
jól sikerült a pálya és a hét terve is. Jó volt látni, ahogy az emberek
segítenek és azt hogy milyen örömmel teszik ezt. Persze a legjobban apának
örültem akit már régen láttam így mosolyogni. Neki sem volt könnyű, hiszen ő is
imádta Starshine-t és azt meg végképp nem bírta végignézni ahogy miatta
szenvedek. Majdnem este 7 volt amikor lecsutakoltam a lovakat és segítettem
rendbe tenni mindent. Nagyon későre járt amikor sikerült rávennem apát az
indulásra. Ha lehetne az egész életét ott töltené. Már nagyon besötétedett
mikor végre elindultunk. És hirtelen elkezdett villámlani és az eső is
elkezdett zuhogni. Szinte semmit nem láttunk a vihar miatt. Kicsit megijedtem
és szerintem még apa is bár nagyon jól titkolta. Az utak nagyon csúszósak
voltak. Hirtelen a sötétből előtűnt valami és ezért apa hirtelen fékezett. Egy
ló volt, méghozzá egy nem is akármilyen. Ő volt a legfeketébb, legerősebb,
legszebb ló amit valaha láttam. Minden képzeletemet felülmúlta. Fogalmunk, sem
volt arról, hogy mit kereshetett ott a ló ilyen késő este odakint a viharban.
Apa persze megsajnálta, így kipattant a kocsiból, kivett a csomagtartóból egy
kötelet és a ló nyakához kötötte.
- Apa most meg mire
készülsz? – kérdeztem meglepődve.
- Már nem vagyunk messze
majd mi hazamegyünk gyalog, te pedig menj haza kocsival. – mondta határozottan.
- Mi az hogy ’mi’? Ugye
nem akarod őt is hozni..vagy igen?
Apa imádta a lovakat de ez.
Ez már túl sok volt nekem. Mi van ha veszett vagy ha apára támad? Nagyon
féltettem apát, de nagyon makacs volt és képtelenség volt meggyőzni. Úgy láttam
a ló nem tiltakozott és el sem akart szaladni, egész nyugodtnak tűnt, de ettől
én még nem nyugodtam meg.
Ez a történet egy lányról szól, akinek a lovát egy tragikus baleset érte egy lovaglóverseny során, így a lánynak hosszú időbe teli feldolgozni az ló elvesztését és teljesen felhagy a lovaglással. Közben apja próbálja meggyőzni arról, hogy újra nyeregbe szálljon, ám sikertelenül. Végül egy különleges lóra bukkannak rá, aki segít visszakapnia a régi énjét, és újra elkezd lovagolni. Minden héten rakok fel új fejezetet. Remélem tetszeni fog és ha így van akkor várom a komikat! xx
