2012. december 14., péntek

Az álmatlan éjszaka



Apát lehetetlenség volt rávenni arra, hogy hagyja a lovat és szálljon vissza a kocsiba. Még a vihar sem tartotta vissza, amely kissé lecsendesült de ettől még viharnak nevezhető. Végül hagytam magam rábeszélni, és elindultam hazafelé. Mikor kiszálltam a kocsiból, anya rögtön észrevette, és kifutott a ház elé. Már nagyon aggódott miattunk, és apa felől kérdezősködött. Nem tudtam mit mondjak, végül elmondtam az igazat. Anya persze rögtön aggódni kezdett apáért és eléggé feszültnek tűnt, ami persze nem csoda. Másrészt kiakadt a talpig sáros csizmám miatt, mert ez volt a mániája, a tisztaság. Körülbelül húsz perc múlva apa is hazaért. Már nagyon aggódtunk érte. Mindketten izgultunk érte, és reméltük, hogy nem lesz baja. Az igazság az, hogy kicsit a ló miatt is izgultam. Volt valami különös benne, olyan különlegesnek tűnt. Mivel kíváncsi voltam, rákérdeztem, hogy hova vitte apa a lovat. A válasz magától értetődő volt, hiszen a lakásba mégsem hozhatta be. Nem sokkal azután anya leállt veszekedni vele, amiért a viharban képes volt egy lovat hazahozni, ami kitudja honnan valósi, vagy hogy honnan szökött meg. Amíg veszekedtek, addig felmentem zuhanyozni. Közben végiggondoltam a mai napot. Még mindig az a ló járt a fejemben. Valami megfogott benne. Nem tudtam nem rá gondolni. Miután anyáék lefeküdtek aludni, olyan hajnali 2 óra tájékán kimentem a konyhába összedobni valami kaját, mert szinte egész nap nem ettem. Ekkor apa megjelent mögöttem, amitől persze rögtön frászt kaptam.
-Apa! Megijesztettél, mit csinálsz itt ilyen későn? - kérdeztem ijedten.
-Ugyanezt én is kérdezhetném tőled. - mondta tréfálkozva. - De ha már itt vagyunk, szeretnék tőled kérni egy nagyon nagy szívességet.
Először nem tudtam mire gondolhat, próbáltam rájönni, de nem sikerült. Szívesség. Kíváncsivá tett.
-A segítségedre van szükségem. Neked van érzéked a lovakhoz, te meg tudnád szelídíteni.
-Tessék? Hogy én? Nem, ez nekem nem megy, Starshine után biztos, hogy nem. Egyébként sem lennék képes rá. Én ehhez nem értek, nem vagyok suttogó. - nem tudtam mit akarok, talán az egy jel volt, hogy nem tudtam kiverni a lovat a fejemből. De akkor sem lennék képes megszelídíteni egy vad lovat.
-Dehogyisnem. - bíztatott. Te nagyon is képes vagy rá. Ami Starshinenal történt baleset volt, nem a te hibád. És már elég régen történt. Ez egy új esély arra, hogy újra megszeresd a lovakat, és a lovaglást. Szükséged van rá, ahogy neki is rád.
-Hiszen te is be tudnád törni. Miért kellek ehhez én?
-Én értek a lovakhoz, de ehhez a te tudásod kell. Neked megvan az érzéked hozzá, valamiféle kapcsolatod van velük.
-Nem, ezt csak te hiszed.
-Kérlek. Szükségem van a segítségedre.
Ekkor már elbizonytalanodtam. Talán mégis segítenem kéne. Vagy mégse. Ilyen lovat még soha életembe nem láttam, muszáj volt közelebbről is megismernem így igent mondtam. Láttam apa szemében a csillogást, amikor közöltem vele, hogy segítek. Ekkor már hajnali hármat ütött az óra. Mindketten fáradtak voltunk, hosszú nap volt, így az én javaslatomra nyugovóra tértünk.Azt hittem el tudok majd aludni, de nem így lett. Az egész testemet átjárta valami, valami amit még előtte soha nem éreztem. Csak arra tudtam gondolni, hogy a fáradtság hozta ki belőlem, vagyis ezt akartam bemesélni magamnak. Hosszú éjszaka elé néztem, a baglyok huhogása és minden más esti zaj felerősödött az éjszaka folyamán, nem tudtam elaludni. Azon kaptam magam, hogy az órát bámulom és azt várom mikor alszok el és csak vártam, vártam, aztán valami arra késztetett, hogy megnézzem a lovat. Már teljes sötétség volt a házban és senkit nem akartam felkelteni, így szükség volt valamire, amivel világíthatnék, a zseblámpám szokás szerint nem a helyén volt. A legfelső fiókban lenne a helye, de az ágy alatt találtam meg. Egy jó pár perc beletelt a keresésbe. Elindultam lefelé a lépcsőn, csönd volt. Mikor elértem a garázshoz egy percre elbizonytalanodtam, hogy egyáltalán mit is keresek én itt. Vissza akartam fordulni, aztán végül rájöttem: Nekem most kell látnom. Mikor megfogtam a kilincset és kinyitottam a garázsajtót megpróbáltam megtalálni a kapcsolót, de nem találtam, csak a zseblámpa világított, így nem sok mindent láttam, de a lényeget igen. Megláttam ahogy éppen Starshine régi takaróján fekszik. Normális esetben mérges lettem volna apára, amiért odarakta egy ismeretlen ló alá, de most valahogy nem tudtam rá haragudni. Percekig csak bámultam őt. Olyan gyönyörű volt. Még nem láttam hozzá foghatót. A sörénye a zseblámpa fényében is olyan lágyan csillogott. Varázslatos volt. Ezután felriadt a zseblámpafényre. Nem tudtam mi tévő legyek, azután belenézett a szemembe. Volt benne valami, olyan igézőek voltak és ártatlanok. Láttam rajta, hogy kimerült és a világítás is zavarja így kimentem a garázsból. Ezek után jobban éreztem magam. Tudtam, hogy rendben van és úgy éreztem képes leszek elaludni, de akkor eszembe jutott Starshine.



A vihar



A reggelem pocséknak indult köszönhetően anyának. A vita tárgya a jegyeim voltak. Ebben a szemeszterben nem tanultam valami túl jól és ezért próbáltam javítani de addigra már jött a második szemeszter. Egy részben igaza van és megértem de neki is meg kellene értenie. Nem volt valami könnyű az utóbbi 1 évben, mert körülbelül 1 éve történt a balesetem. Éppen egy versenyen voltam a lovammal Starshinenal, amikor egy akadály miatt megsérült és az állapota egyre súlyosabb lett. Én is megsebesültem a verseny során de nekem ott akkor ez volt a legkisebb problémám. Szinte minden orvosnál jártunk hátha találnak valami megoldást az állapotára és reménykedtem a lehetetlenben és arra számítottam hogy helyrejön az állapota de csak egyre súlyosbodott. Minden nap kimentem hozzá a lovardába és annyi időt töltöttem vele amennyit csak lehetett. Egyik nap éppen hozzá indultam. Egy nagyon furcsa érzés öntött el, mintha éreztem volna hogy valami történni fog. Nem sokkal később megcsörrent a telefon. Apa volt az. A hangja nagyon zaklatott volt és éreztem hogy rossz hír következik. És igazam volt. Azért hívott fel mert Starshine meghalt. Hirtelen sírógörcs fogott el nem tudtam mit csináljak, hova menjek, mit kezdjek magammal ezután. Én tényleg reménykedtem a felépülésében de hiába. El sem tudtam képzelni az életemet nélküle. Számomra ő volt minden. Nagyon magam alatt voltam hónapokig. Az átlagomat nagyon lerontottam a suliban. De igazából ez nem is érdekelt. Úgy éreztem mintha egy rész hiányozna belőlem. Fel sem tudtam fogni hónapokig mi történt és azóta nagyon rá se bírok nézni a lovakra ami elég nehéz mivel a szüleim egy lovas farmot vezetnek és szinte mindennapos hogy suli után kicsit beugrunk a farmra. Eleinte nagyon nehéz volt nem mondom hogy mostmár könnyű de kezdem megszokni. A lovakkal még úgyahogy elvagyok de a versenyzést egy életre elfelejtettem. Sokan nem értették és most sem értik miért adtam fel amikor a versenyzés volt az életem és szinte állandóan aranyérmekkel, trófeákkal értem haza…erre csak azt tudtam mondani hogy nagyon hiányzik Starshine és nélküle nem tudnám végigcsinálni ami részben igaz is de az igazi ok az hogy félek. Félek a kudarctól, és még jobban attól hogy még egy olyan lovat elvesztek aki a lelkitársam. Tarthatnak hülyének, miértne de én megértettem Starshinet és szerintem ő is engem. Különleges kapcsolat volt a miénk olyan ami csak néhány ló és lovas között lehet. Mondták rám azt is hogy suttogó vagyok mert megértettem magam a lovakkal mondjuk én ebben nem nagyon hiszek hogy van ilyen de ki tudja..az egyetlen amit tudok hogy nem kéne félnem de mégis félek. Ehhez egy olyan lovat  kéne találnom akivel olyan lehet a kapcsolatom mint Starshinéval. Nagyon hosszú volt a barátságunk, ő volt az első lovam és 6 évesen kaptam. Minden időmet vele töltöttem. Elválaszthatatlanok voltunk. Nehéz még egy ilyet találni, nem lehetlen..de nehéz…Azóta már eltelt egy év és még mindig semmi nem változott. Még mindig nem érzem a késztetést arra hogy lovagoljak. Még mindig iszonyúan hiányzik. Egyszerűen nem tudom elfelejteni és a baleset miatt csak magamat tudom okolni. Ma egy egész szép napra virradtunk. Valamiért korán sikerült felkelnem de ennek anya isteni juharszirupos palacsintájának is köze volt. Szinte hívogató. Mikor leértem anya rögtön letámádott azzal hogy apa nagyon szeretné ha ma kimennék vele a farmra mert szükség van rám. Sikerült rávennie hogy kimenjek de ez csak egy egyszeri dolog volt. Most nagyon nagy szüksége volt a segítségemre mivel lovas tábort szervez profi lovasoknak és persze kezdőknek is. Megettem egy tucatnyi palacsintát, felöltöztem majd elindultam dél környékén. Az úton találkoztam Mr. Wickles-szel aki apa egyik legjobb barátja és arról próbált győzködni hogy segítsek apának a lovas táborban. Mikor mondtam neki hogy nem kell a meggyőzés mert éppen hozzá indulok nagyon meglepődött. Mintha erre soha nem számított volna tőlem. Valamiért mindenki arra számított hogy engem úgysem lehet rávenni. Mondjuk azok után hogy soha nem akartam kimenni nem is csodálom. De rájöttem hogy ideje kicsit kimozdulnom egy kis friss levegő sohasem árt és amúgy is már régen voltam kint. Segítettem megszervezni neki az egész hetet, a programokat. Különböző nehézségű akadályokat állítottam fel. Szerintem egész jól sikerült a pálya és a hét terve is. Jó volt látni, ahogy az emberek segítenek és azt hogy milyen örömmel teszik ezt. Persze a legjobban apának örültem akit már régen láttam így mosolyogni. Neki sem volt könnyű, hiszen ő is imádta Starshine-t és azt meg végképp nem bírta végignézni ahogy miatta szenvedek. Majdnem este 7 volt amikor lecsutakoltam a lovakat és segítettem rendbe tenni mindent. Nagyon későre járt amikor sikerült rávennem apát az indulásra. Ha lehetne az egész életét ott töltené. Már nagyon besötétedett mikor végre elindultunk. És hirtelen elkezdett villámlani és az eső is elkezdett zuhogni. Szinte semmit nem láttunk a vihar miatt. Kicsit megijedtem és szerintem még apa is bár nagyon jól titkolta. Az utak nagyon csúszósak voltak. Hirtelen a sötétből előtűnt valami és ezért apa hirtelen fékezett. Egy ló volt, méghozzá egy nem is akármilyen. Ő volt a legfeketébb, legerősebb, legszebb ló amit valaha láttam. Minden képzeletemet felülmúlta. Fogalmunk, sem volt arról, hogy mit kereshetett ott a ló ilyen késő este odakint a viharban. Apa persze megsajnálta, így kipattant a kocsiból, kivett a csomagtartóból egy kötelet és a ló nyakához kötötte.
- Apa most meg mire készülsz? – kérdeztem meglepődve.
- Már nem vagyunk messze majd mi hazamegyünk gyalog, te pedig menj haza kocsival. – mondta határozottan.
- Mi az hogy ’mi’? Ugye nem akarod őt is hozni..vagy igen?
Apa imádta a lovakat de ez. Ez már túl sok volt nekem. Mi van ha veszett vagy ha apára támad? Nagyon féltettem apát, de nagyon makacs volt és képtelenség volt meggyőzni. Úgy láttam a ló nem tiltakozott és el sem akart szaladni, egész nyugodtnak tűnt, de ettől én még nem nyugodtam meg.

Pilot

Ez a történet egy lányról szól, akinek a lovát egy tragikus baleset érte egy lovaglóverseny során, így a lánynak hosszú időbe teli feldolgozni az ló elvesztését és teljesen felhagy a lovaglással. Közben apja próbálja meggyőzni arról, hogy újra nyeregbe szálljon, ám sikertelenül. Végül egy különleges lóra bukkannak rá, aki segít visszakapnia a régi énjét, és újra elkezd lovagolni. Minden héten rakok fel új fejezetet. Remélem tetszeni fog és ha így van akkor várom a komikat! xx